Vannak még csodák!

Szép nyári nap reggele az emberek még álmos szemmel néznek ki a fejükből de már mindenki félig a munka helyén van. Köztük én is. Egyszer csak azt veszem észre rég nem látott ismerős toppant mellém és szívélyes üdvözlés után együtt felszállunk a buszra. Álmos beszélgetés közben észre veszünk egy érdekes érzést magunkban de egyikünk se mond semmit. Meg érkezünk úti célunk végére és búcsúzunk hogy majd email-be írunk egymásnak. Nem is nagyon foglalkoztam az üggyel mert volt elég gondom hogy eszembe jusson az email nézegetése. Néhány nap elteltével megnéztem a "fiókomat" és kettő levél várt az elolvasásra.Nem volt valami érdekes csupán szimpla érdeklődés. Választ nem írtam egyből mert igazából nem is tudtam hogy mit írjak. Alig telt el egy nap telefonom csörög és az ismerős hangja beleszól.

-Haragszol hogy nem írtál....
- Nem de hogy ,csak nem voltam a gépen.... majd ma megnézem.
-Oké, várom a válaszod!

Így este válaszoltam a levélre. Csak azt vettem észre hogy egyre sűrűbb a levél váltás. Kérdeztem is magamtól hogy mi is történik most? Míg nem megbeszéltünk egy találkozót hogy meg mutassa az elkészült új házát.
Meg néztem és ennyi.
Másnap látom hogy ismét egy levél várakozik és én olvasása közben úgy éreztem hogy itt több van mint barátság izzott a levél tartalma és a válasz is érdekesre sikerült. A minden napos telefon és sms váltás még szebbé tette a napjaimat. Ki alakult a vágy egymás iránt és az érzelmek vulkán kitörésként szabadultak a felszínre. Nem akartam elhinni hogy ez még megfog velem történni hogy újra Nőnek érezhetem magam és a dicséretek és bókok tömkelegét szívhatom magamba. Arról nem is beszélve hogy ezek a bókok egy nálam alig tíz évvel fiatalabb embertől kapom. El indult a lepke invázió a gyomromba és a hangja hallatán a boldogságtól a remegés a lábamba. Édes kínok voltak ezek és epekedtünk az első csókig. Be teljesült és a föld felszíne felett lebegve mentem haza. Kellemes gyötrődés a hiányától, és várni az újabb találkozásig.
A találkozások most már természetessé váltak, és azt hiszem hogy elmondhatom hogy újra BOLDOG vagyok mert vele lehetek.
 

Sajgó szív

Nem is tudom hogy fogok így írni ha patakokban folyik a könny a szememből mert alig látom a betűket ezen a klaviatúrán. Nem is érdekel ha összevissza írok mert úgy érzem megszakad a szívem. Haza jött látogatóba a fiam és szinte másodpercek alatt telt el ez két és fél hét amit együtt tölthettünk. Igaz elég zsúfolt volt mert mindent bele tettünk ami fontos volt és együtt tölthettünk. Az apukám szülinapja, bulival barátokkal és kis szerelmével. Karácsony ami szerencsére csöndes volt de mégis nagyon jó volt, jókat ettünk. A búcsúzás pillanata a legnehezebb mert nem mehettem ki a repülőtérre ki kísérni mert azt mondta könnyebb így neki is meg nekem is. Hát nem nekem így is nagyon rossz volt. Tudom hogy már felnőtt és nem a háborúba ment de mégis olyan nehezen engedem az útjára. Boldognak kellene lennem mert van mellette egy szép kislány és nagyon szeretik egymás és ők boldogok. Sajnos tudomásul kell vennem hogy felnőtt és már nem kisgyerek, Ő is önálló életet él . Építi a saját kis életét. Én is ezt tettem annak idején.

A szívem sajog de az eszem azt mondja ÖRÜLJ hogy ő boldog és nem kicsi már!!!

TUDOM!!!

IMÁDOM!!

Party

Dec. 19. Szombat van. Egésznap a konyhában sertepertem és készültem az estére. Főzés sütés 1000-el.

Vártam a vendégeimet és az ünnepeltett akik késtek mert az időjárás megint ellenünk szólt. Délután elkezdett szakadni a hó és az autóval közlekedő barátok csak lépésbe tudtak haladni. A hegyre fel sem tudtak jönni kocsival mert nagyon csúszott, így gyalogosan kezdték megmászni a hegy felét. Mire felértek hóemberként léptek be a lakásba ami a lufitól a szerpentinig fel volt diszitve. Mire a hólé leolvadt róluk megérkezett az apukám is (ünnepelt) nem sejtve semmit, nagy meglepetés volt számára hogy ennyien őt akarják ünnepelni. Sírás, nevetés minden volt. Elkezdődött az eszem-iszom, dinom-dánom és mindenki nagyon jól érezte magát. Márciusba kontra!!!

Magatartás, méltóság, viselkedés......hol van?

Itt a karácsony a nyakunkon és mindenki aki teheti lázasan készülődik. Ki rohangál a városban egyik üzletből ki a másikba be.Vannak emberek akik végre egyszer eljutnak fodrászhoz hogy rendbe tegyék erre a "szeretett" ünnepre a frizurájukat.

Így telnek napjaink hogy a vendégek elégedetten induljanak az ünnepekre. Van a kedvenc kollégánk aki kedd, szerda és Csütörtököt nem kihagyva hulla részegen dülöngél az üzletbe. Látványnak is szörnyű volt mert mi már ettől rosszul voltunk.

Kedd: Megjött a szállítmány amit le kellett ellenőrizni és néhány pohárral meg is kellett inni.Az öltöző estére olyan volt mint az útszéli köpködős kocsma. A vendégek persze szinte egymás kezébe adogatták a poharat és némelyikük a karácsonyra való tekintettel megspékelte ki tudja milyen pálinka párlattal. Emberünk estére olyan szintre beállt hogy mereven bámult maga elé és szerintem azt sem tudta hogy hol van.

Szerda: Ma sem volt jobb a helyzet mert emberünk már részegen támolygott be és így valahogy végezte a nem megszokott munka morálját. Mi csak néztünk és csak egymás között beszélgettünk hogy nekünk MIÉRT kell ezt eltűrnünk!!!! Nem tudjuk és szerintem nem is fogjuk megtudni soha.

Csütörtök: Baromi hideg van és senki sem szívesen merészkedne az utcára de a munka az munka. Drága kollégánk ma olyan szinten részegen jött be hogy az is csoda volt hogy be talált az üzletbe. Első vendége mit sem sejtve le ül a székébe. Régi törzs vendég volt az úr és szegény olyan kiszolgálásba volt része hogy kérdéses a következő látogatása nálunk. Ez mind semmi még a vendég úr lett szidalmazva és megkérve hogy ha van egy mód rá soha többé ne tegye be a lábát az üzletbe. Szegény ember azt sem tudta hogy mind ez miért van arról nem is beszélve hogy a hajvágása olyan lett hogy az útszéli Juli néni különbül vágta volna le. A vendég keserű szájjal elment. Szerencsére nem volt tömeg nyomor az üzletbe és túl sok vendég nem részesült ebben a ki szolgálásban. Egy gyanútlan vendég bejön le ül a székbe és mi már csak azt látjuk hogy a vendég menekülne a székből mert a kolléga majd rá esik. Így végül a kolléga nőnkhöz át ült a vendég hogy helyre hozza az elrontott frizurát. Persze mi felhívtuk a feleségét és főnökünket. A feleség úgy tett mintha ez még soha nem történt volna meg a férjével hogy részeg. Mi női dolgozok fel öltöztettük a kedvencünket, és kisebb testi kényszert alkalmazva útjára indítottuk. Alig telt el öt perc megjelent a lánya hogy" hol az apám című belépővel" haza vigye.

Mi egyhangúan mondtuk hogy elment haza de talán itt az utcán vagy az aluljáróban még utol éri. Így is volt mert ő a hóban hütőtte magát vízszintesen. Megtalálva "az elesettet" haza vitte.

Péntek: Ma már nem jött dolgozni mert valószínű a három napra sikeredett mámorát heverte ki otthon.

Nem tudom hova tegyem...

Sajnos olyan emberekben csalódom mostanság akikben nem is hittem volna, hogy csalódom valaha. Apró dolgokat fújnak fel, és a nagyobb dolgok felett elsiklanak. Igazából rá kell jönnöm hogy nem lehet senkiben sem megbízni mert más tollával akarnak ékeskedni de nem jönnek rá hogy baromi kevesek hozzá. Persze én csak szánalmasnak tekintem ezeket az embereket, és igazából már nem tudnak bizonyítani semmit sem. Nem is érdekelnek már ezek a dolgok mert levontam a konzekvenciát.

Valójában nem is rontották el a kedvemet mert keresztül lépek ezeken a helyzeteken mert most fontosabb el foglaltságom van. Szervezem DRÁGA édesapám fantasztikusnak ígérkező születésnapi (meglepetés) pariját. És a gyerekem haza érkezése jobban izgat mint bármilyen ember (emberek) irigysége és rossz indulata.

Baromi BOLDOG vagyok és lázasan készülődök mindenre, itt a karácsony, itthon lesz a gyerekem, az apukám szülinapja, a jó és az őszinte barátok.

??????

Kényszer pihenőmet töltve rengeteg elesett emberrel találkoztam. Sajnos az élet nem kímél se fiatalt, se idős embereket. Megismertem egy fiatal 22 éves fiút akit az élet teljesen tönkre tett. Szerencsétlennek közel egy év alatt meghaltak a szülei. Önkormányzati lakásba laktak és mint köztudott ezek nem örökölhetők. Így az önkormányzat ki lakoltatta a fiút és így hajléktalanná vált. Nem volt elég baja és fájdalma egyik napról a másikra nem maradt neki se családja, se otthona.Teljesen összeomlott. Ki nem omlott volna össze ilyen trauma után. Olyan volt mint egy szárnyát tört kis madár. Teljesen magába fordult és magányosan üldögélt. A szívem megszakadt érte . Óvatosan szóba elegyedtem vele. Nagyon nehezen nyílt meg de azért láttam jól esik neki hogy valaki szól hozzá. Láttam rajta hogy nagyon bizalmatlan mindenkivel. Mint kiderült sok mindent eladott azért hogy enni tudjon. Persze bánatában mindent csinált ami felejteti a szomorúságát és a fájdalmát. Nem volt rokona sem akihez oda tudott volna költözni és így maradt az utca, és végül a rehabilitációs intézet. Szörnyű!!!

Nehéz szív

Ma azokra az emberekre gondoltam, és emlékeztem meg akik a legközelebb álltak hozzám és már nem lehetnek velem. Az egyik az édesanyám aki nagyon korán itt hagyott engem, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Én szinte gyerek fejjel vesztettem el és a mai napig sem tudom felfogni hogy ő már nincs velem. Azt mondják hogy minden seb begyógyul de minden évben ez a seb felszakad és nagyon nehéz el hinni hogy már nincs akinek azt mondhatnám: ANYUKÁM.

A másik ember aki sok mindent megtett értem hogy én boldog legyek. Szegény sokat harcolt a gyógyithatatlan kórral és én is végig küzdöttem vele a harcot.

Sajnos eredménytelenül és elvesztettem őt is. Ő nem az ő betegségével volt elfoglalva, hanem az foglalkoztatta hogy velem mi lesz ha ő már nem lesz.

Őt is elragadta a halál, én itt maradtam nélkülük. Igaz az élet megy tovább és élni kell ezekkel a fájdalmas dolgokkal.Tudom hogy mindenkinek van valakije akit elvesztett. így mindenkinek a fájdalmát valamilyen szinten át érzem. Nagyon nehéz szívvel mentem ki hozzájuk a temetőbe. Ilyenkor sokkal fájdalmasabban gondolok rájuk és nagyon hiányoznak.

De tudom hogy vigyáznak rám odaföntről!

Nyugodjanak Békében!

Mindig velem vannak gondolatban!