2009. november 1., vasárnap

Nehéz szív

Ma azokra az emberekre gondoltam, és emlékeztem meg akik a legközelebb álltak hozzám és már nem lehetnek velem. Az egyik az édesanyám aki nagyon korán itt hagyott engem, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Én szinte gyerek fejjel vesztettem el és a mai napig sem tudom felfogni hogy ő már nincs velem. Azt mondják hogy minden seb begyógyul de minden évben ez a seb felszakad és nagyon nehéz el hinni hogy már nincs akinek azt mondhatnám: ANYUKÁM.
A másik ember aki sok mindent megtett értem hogy én boldog legyek. Szegény sokat harcolt a gyógyithatatlan kórral és én is végig küzdöttem vele a harcot.
Sajnos eredménytelenül és elvesztettem őt is. Ő nem az ő betegségével volt elfoglalva, hanem az foglalkoztatta hogy velem mi lesz ha ő már nem lesz.
Őt is elragadta a halál, én itt maradtam nélkülük. Igaz az élet megy tovább és élni kell ezekkel a fájdalmas dolgokkal.Tudom hogy mindenkinek van valakije akit elvesztett. így mindenkinek a fájdalmát valamilyen szinten át érzem. Nagyon nehéz szívvel mentem ki hozzájuk a temetőbe. Ilyenkor sokkal fájdalmasabban gondolok rájuk és nagyon hiányoznak.
De tudom hogy vigyáznak rám odaföntről!
Nyugodjanak Békében!
Mindig velem vannak gondolatban!

2 megjegyzés:

  1. Sírtam..... azon amit írtál.... Nagy Keresztet cipelsz Drága Barátnőm... nem is tudja az ember, ilyenkor mit lehetne írni... Én csak egyet tudok:ŐK MINDIG VELED LESZNEK! VELED, HA ÖRÜLSZ, VELED, HA SIKEREID VANNAK,ÉS VELED, HA RÁJUK GONDOLSZ ESTÉNKÉNT A KANDALLÓ MELLETT ÜLVE!!!

    VálaszTörlés
  2. Én is sírtam miközben írtam.
    Ez van nekem megírva!
    Köszi az együtt érzést.
    Puszi

    VálaszTörlés