2009. december 30., szerda

Sajgó szív

Nem is tudom hogy fogok így írni ha patakokban folyik a könny a szememből mert alig látom a betűket ezen a klaviatúrán. Nem is érdekel ha összevissza írok mert úgy érzem megszakad a szívem. Haza jött látogatóba a fiam és szinte másodpercek alatt telt el ez két és fél hét amit együtt tölthettünk. Igaz elég zsúfolt volt mert mindent bele tettünk ami fontos volt és együtt tölthettünk. Az apukám szülinapja, bulival barátokkal és kis szerelmével. Karácsony ami szerencsére csöndes volt de mégis nagyon jó volt, jókat ettünk. A búcsúzás pillanata a legnehezebb mert nem mehettem ki a repülőtérre ki kísérni mert azt mondta könnyebb így neki is meg nekem is. Hát nem nekem így is nagyon rossz volt. Tudom hogy már felnőtt és nem a háborúba ment de mégis olyan nehezen engedem az útjára. Boldognak kellene lennem mert van mellette egy szép kislány és nagyon szeretik egymás és ők boldogok. Sajnos tudomásul kell vennem hogy felnőtt és már nem kisgyerek, Ő is önálló életet él . Építi a saját kis életét. Én is ezt tettem annak idején.
A szívem sajog de az eszem azt mondja ÖRÜLJ hogy ő boldog és nem kicsi már!!!
TUDOM!!!
IMÁDOM!!

2009. december 29., kedd

Party

Dec. 19. Szombat van. Egésznap a konyhában sertepertem és készültem az estére. Főzés sütés 1000-el.
Vártam a vendégeimet és az ünnepeltett akik késtek mert az időjárás megint ellenünk szólt. Délután elkezdett szakadni a hó és az autóval közlekedő barátok csak lépésbe tudtak haladni. A hegyre fel sem tudtak jönni kocsival mert nagyon csúszott, így gyalogosan kezdték megmászni a hegy felét. Mire felértek hóemberként léptek be a lakásba ami a lufitól a szerpentinig fel volt diszitve. Mire a hólé leolvadt róluk megérkezett az apukám is (ünnepelt) nem sejtve semmit, nagy meglepetés volt számára hogy ennyien őt akarják ünnepelni. Sírás, nevetés minden volt. Elkezdődött az eszem-iszom, dinom-dánom és mindenki nagyon jól érezte magát. Márciusba kontra!!!

2009. december 19., szombat

Magatartás, méltóság, viselkedés......hol van?

Itt a karácsony a nyakunkon és mindenki aki teheti lázasan készülődik. Ki rohangál a városban egyik üzletből ki a másikba be.Vannak emberek akik végre egyszer eljutnak fodrászhoz hogy rendbe tegyék erre a "szeretett" ünnepre a frizurájukat.
Így telnek napjaink hogy a vendégek elégedetten induljanak az ünnepekre. Van a kedvenc kollégánk aki kedd, szerda és Csütörtököt nem kihagyva hulla részegen dülöngél az üzletbe. Látványnak is szörnyű volt mert mi már ettől rosszul voltunk.
Kedd: Megjött a szállítmány amit le kellett ellenőrizni és néhány pohárral meg is kellett inni.Az öltöző estére olyan volt mint az útszéli köpködős kocsma. A vendégek persze szinte egymás kezébe adogatták a poharat és némelyikük a karácsonyra való tekintettel megspékelte ki tudja milyen pálinka párlattal. Emberünk estére olyan szintre beállt hogy mereven bámult maga elé és szerintem azt sem tudta hogy hol van.
Szerda: Ma sem volt jobb a helyzet mert emberünk már részegen támolygott be és így valahogy végezte a nem megszokott munka morálját. Mi csak néztünk és csak egymás között beszélgettünk hogy nekünk MIÉRT kell ezt eltűrnünk!!!! Nem tudjuk és szerintem nem is fogjuk megtudni soha.
Csütörtök: Baromi hideg van és senki sem szívesen merészkedne az utcára de a munka az munka. Drága kollégánk ma olyan szinten részegen jött be hogy az is csoda volt hogy be talált az üzletbe. Első vendége mit sem sejtve le ül a székébe. Régi törzs vendég volt az úr és szegény olyan kiszolgálásba volt része hogy kérdéses a következő látogatása nálunk. Ez mind semmi még a vendég úr lett szidalmazva és megkérve hogy ha van egy mód rá soha többé ne tegye be a lábát az üzletbe. Szegény ember azt sem tudta hogy mind ez miért van arról nem is beszélve hogy a hajvágása olyan lett hogy az útszéli Juli néni különbül vágta volna le. A vendég keserű szájjal elment. Szerencsére nem volt tömeg nyomor az üzletbe és túl sok vendég nem részesült ebben a ki szolgálásban. Egy gyanútlan vendég bejön le ül a székbe és mi már csak azt látjuk hogy a vendég menekülne a székből mert a kolléga majd rá esik. Így végül a kolléga nőnkhöz át ült a vendég hogy helyre hozza az elrontott frizurát. Persze mi felhívtuk a feleségét és főnökünket. A feleség úgy tett mintha ez még soha nem történt volna meg a férjével hogy részeg. Mi női dolgozok fel öltöztettük a kedvencünket, és kisebb testi kényszert alkalmazva útjára indítottuk. Alig telt el öt perc megjelent a lánya hogy" hol az apám című belépővel" haza vigye.
Mi egyhangúan mondtuk hogy elment haza de talán itt az utcán vagy az aluljáróban még utol éri. Így is volt mert ő a hóban hütőtte magát vízszintesen. Megtalálva "az elesettet" haza vitte.
Péntek: Ma már nem jött dolgozni mert valószínű a három napra sikeredett mámorát heverte ki otthon.

2009. december 10., csütörtök

Nem tudom hova tegyem...

Sajnos olyan emberekben csalódom mostanság akikben nem is hittem volna, hogy csalódom valaha. Apró dolgokat fújnak fel, és a nagyobb dolgok felett elsiklanak. Igazából rá kell jönnöm hogy nem lehet senkiben sem megbízni mert más tollával akarnak ékeskedni de nem jönnek rá hogy baromi kevesek hozzá. Persze én csak szánalmasnak tekintem ezeket az embereket, és igazából már nem tudnak bizonyítani semmit sem. Nem is érdekelnek már ezek a dolgok mert levontam a konzekvenciát.
Valójában nem is rontották el a kedvemet mert keresztül lépek ezeken a helyzeteken mert most fontosabb el foglaltságom van. Szervezem DRÁGA édesapám fantasztikusnak ígérkező születésnapi (meglepetés) pariját. És a gyerekem haza érkezése jobban izgat mint bármilyen ember (emberek) irigysége és rossz indulata.
Baromi BOLDOG vagyok és lázasan készülődök mindenre, itt a karácsony, itthon lesz a gyerekem, az apukám szülinapja, a jó és az őszinte barátok.