Sajgó szív

Nem is tudom hogy fogok így írni ha patakokban folyik a könny a szememből mert alig látom a betűket ezen a klaviatúrán. Nem is érdekel ha összevissza írok mert úgy érzem megszakad a szívem. Haza jött látogatóba a fiam és szinte másodpercek alatt telt el ez két és fél hét amit együtt tölthettünk. Igaz elég zsúfolt volt mert mindent bele tettünk ami fontos volt és együtt tölthettünk. Az apukám szülinapja, bulival barátokkal és kis szerelmével. Karácsony ami szerencsére csöndes volt de mégis nagyon jó volt, jókat ettünk. A búcsúzás pillanata a legnehezebb mert nem mehettem ki a repülőtérre ki kísérni mert azt mondta könnyebb így neki is meg nekem is. Hát nem nekem így is nagyon rossz volt. Tudom hogy már felnőtt és nem a háborúba ment de mégis olyan nehezen engedem az útjára. Boldognak kellene lennem mert van mellette egy szép kislány és nagyon szeretik egymás és ők boldogok. Sajnos tudomásul kell vennem hogy felnőtt és már nem kisgyerek, Ő is önálló életet él . Építi a saját kis életét. Én is ezt tettem annak idején.

A szívem sajog de az eszem azt mondja ÖRÜLJ hogy ő boldog és nem kicsi már!!!

TUDOM!!!

IMÁDOM!!